Elkezdtem alkalmazni egy módszert az állásinterjúkon, egyáltalán nem tudatosan jött, sőt inkább zavaromban kényszerültem rá. Amikor épp a filozófia szakra szemráncolnak az öltönyös urak az életrajzomat böngészve, muszáj valami vidámabb témát kitalálni. Eddig általában valahogy magától terelődött erre a szó: többen megörültek, hogy a főzés a hobbim, néhányan (illendő módon) pedig bajai születésemnek. Innen könnyű a halászlére terelni a szót és ezzel szimpátiát kierőszakolni az interjú végére. Általában potenciális főnökeimnek is tetszett a téma, de legalábbis látszott rajtuk: örülnek, hogy nem töketlenkedek, próbálok pár értelmes mondatot kinyögni az életrajzom fényezésén és a kamu képességeimen kívül is.
Na nem mintha eddig bevált volna, pedig hónapok kemény állásinterjús tapasztalata van benne. Aztán jött a múlt hét és a fordulat: halászlé taktikám bevált: ma már első napomat töltöttem üzletkötő tanoncként. Egy hónap próbaidő. Fix+jutalék. Valószínűleg nem innen megyek majd nyugdíjba, de halászlé taktikámat a tökélyére fejleszthetem üzletkötés közben is.
(Az a több tízezer olvasó, aki figyelemmel kíséri a blogot, ne aggódjon: továbbra is figyelemmel kísérheti az én írásaimat is. Nem csak a halászlevet szeretem fűszerezni, hanem az eddigi tapasztalataimat is.)
