Munkát, kenyeret!

Színmű egy felvonásban

Történik Óbudán, hatalmas, műanyag irodaházban, ötödik emelet kis irodájában. Hétköznap délután. A három jó barát munkanélküli ugyanahhoz az online rádióhoz adta be az életrajzát előző nap. Mindegyiket behívták interjúra, a levél elküldésétől számított 1,5 percen egy automatikus válasz e-mailben. Egyszerre beszélget velük egy csipás szemű HR-es.

HR-ES CSAJ (maga elé bámul, Nestea-jét szorongatja)  Őszinte leszek. Azt se tudom, hogy hívnak benneteket, nem olvastam az életrajzotokat. Jobban szeretem a személyes beszélgetéseket, szemtől szemben. Én vagyok a rádió ügyvezető igazgató helyettese és a HR-es. A rádiózáshoz semmit sem értek, de nekem kell most foglalkoznom veletek, senki sem ér rá. Meséljetek magatokról, amit akartok.

MUNKANÉLKÜLI 1 (Eltűnődik) Munkanélküli 1 vagyok, újságírást tanultam, 24 éves vagyok. Tapasztalatom a média világából való, rádiósként függőben van egy munkalehetőségem, dolgoztam a Duna TV-nél. Szeretném kipróbálni magam online rádiósként is.

MUNKANÉLKÜLI 2 (Határozottat játszva) Munkanélküli 2 vagyok, én is újságírást tanultam és filozófiát. Szintén dolgoztam az egyetem alatt a média világában, szívesen kipróbálnám a rádiózást, ez új tapasztalat lenne számomra. Bár úgy érzem, nagy meglepetés nem érhet.

HR-ES CSAJ (kacagva) Jaj, hoztam én már zavarba több rutinos rádióst.

MUNKANÉLKÜLI 2 Értem, de én a média világáról beszélek. Szóval több újságnak írtam cikkeket, úgy érzem: jól menne ez is.

MUNKANÉLKÜLI 3 (hátradőlve) Őszinte leszek. Sok mindent csináltam életemben, de ilyen tapasztalatom semmiféle sincs. Viszont én is kipróbálnám magam ilyen téren.

HR-ES CSAJ (csipáit törölgetve) Jó, rendben. Hadd meséljek a rádióról. Mi vagyunk az ország legnagyobb online rádiója.

MUNKANÉLKÜLI 1,2, 3 (egyszerre félre) Életemben nem hallottam róluk!

HR-ES CSAJ Most lehetőségetek nyílhat kipróbálni magatokat rádiósként, saját műsorotok lehet.  Annyi a kikötés, hogy ne káromkodjatok a műsorban és változatos zenéket tegyetek be. Engem ugyanúgy érdekel a Beatles mint Eminem. Szóval ne büntessenek a kurvázás miatt és legyen mindenféle zene. Ennyi. Mindössze 7500 forintot kéne befizetnetek a tanfolyamunkra.  Négy napos képzésről van szó, napi 1,5 óra mindössze. Ha elvégzitek, akkor kaptok egy oklevelet, ami referenciaként is kiváló lehet később. Utána pedig próbaműsor, és lehetséges, hogy fel is veszünk benneteket. Van kérdésetek?

MUNKANÉLKÜLI 1 (torkát köszörülve) És ez milyen anyagi juttatással jár?

HR-ES CSAJ (zavartan, kapkodva, jeges teáját fogdosva) Most akarunk áttérni földi sugárzásra. Egyelőre kábé négy órás műsorotok lenne, csak ne káromkodjatok, és változatos zenét csináljatok.

MUNKANÉLKÜLI 1 Értem, de ez forintban kifejezve mit jelent?

HR-ES CSAJ Hát, arról fogalmam sincs. Nem tudok erre mit mondani.  Szóval ne káromkodjatok és változatos zenét csináljatok. Más kérdésetek van?

MUNKANÉLKÜLI 2 (nevetéssel küzdve) Hány embert vesztek fel?

HR-ES CSAJ (teljesen megzavarodva, haját csavargatva, csipát kotorva) Úgy kábé tizenötöt. Profi stábot szeretnénk, akik jól csinálják a dolgukat. Csak ne káromkodjatok, és változatos zenét csináljatok. Eddig hatan jelentkeztek a tanfolyamra, ami holnap indul, de jövő héten is kezdhetitek. Szóval úgy néz ki, mindenkit felveszünk, aki jelentkezik.

MUNKANÉLKÜLI 1 Meddig kell eldöntenünk, hogy akarunk –e jelentkezni?     

HR-ES CSAJ Holnap indul az első képzés, jövő héten a következő. Tehát kábé holnapig kéne eldönteni. Adok egy számot, amit hívhattok. (Lediktál egy mobiltelefonszámot, amit Munkanélküli 1 és 2 beír a telefonjába, Munkanélküli 3 csak ül keresztbe tett kézzel. HR-es csaj ránéz) Te nem írod fel?

MUNKANÉLKÜLI 3 Ja, hát nem. Kicsit másra számítottam. De még alszunk rá egyet szerintem.

HR-ES CSAJ Rendben, gondoljátok át és szóljatok vissza telefonon. Tényleg annyit kérünk, hogy ne káromkodjatok majd és változatos zenét csináljatok. Köszönöm, hogy eljöttetek.

MUNKANÉLKÜLI 1,2,3 Mi is köszönjük. Minden jót.  (félre: ) És nem fogunk változatosan káromkodni vele, akármennyire megérdemelné. (El)

Tévedtem. Nem angol és piréz nyelvtudás kell ide, vagy egyetemi végzettség. Mindenki aki mást mond, az hazudik és nemzethalált vizualizál. Abban is félre lettem vezetve az uralkodó vagy éppen bebukott ideológiák által, hogy nincs munka a mai Magyarországon. Van, csak éppen tudni kell alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez. Ami, ahogy arra rájöttem, mindennél egyszerűbb. Okuljon hát mindenki a példámból és vegye észre mit kíván a mai magyar nemzet krémje. Itt áll tehát az abszolút tökéletes lista azokról a képességekről, amivel mindenkinek lehet állása.

1. Az ideális munkavállaló ingyen dolgozik – Fizetés? Ugyan kérem, olyan már régen nincs, hiszen amint az kiderült, ebben az országban mindenki fizetés nélkül dolgozik. Na jó, azért ez sem igaz, hiszen teljesítményalapú díjazás van. Ha eladsz ezer vulkán elleni biztosítást és azt száz éven belül nem mondja vissza a kliens akkor kereshetsz annyit, hogy már csak egy kiflin múljon az, hogy éhenhalsz. Amúgyis, minek neked a pénz, hiszen ott van a lehetőség, hogy az ország egyik legmotiváltabb, legmultisabb, legdinamikusabban fejlődő cégével válthatod meg a jegyed a nyugdíjtalanságba.

2. Az ideális munkavállaló szerződés nélkül dolgozik – Egy darab papír ami már úgy kiment a divatból, mint a sajtószabadság az országból. Felesleges koptatni a tollakat, hiszen amint azt a főnök is elmondja, ő sem alkalmazott. A fekete luxustraktort is éppen csak félre tudta tenni abból a pénzből, amit a rendszerváltáskor megesett jókorvoltjóhelyen állásából összelopkodott összekuporgatott. Na jó, azért minimálbérre lehet, hogy bejelentenek, hogy ott fentebb ne higyjék azt, hogy az egész csak egy nagy kamu kamu.

3. Az ideális alkalmazott az év 367 napján készen áll – Szabadnap? Hova gondolsz, hiszen akkor otthon kéne fűteni, itt meg a csillivilli irodában meleg van és mikró. Meghalt a fél rokonság és a barátok egy balesetben és el kéne menni a temetésre? Ott csak szomorúság van és könnyek, itt meg barátságos munkakörnyezet és fiatalok.

4. Az ideális jelölt ideális jelölteket szül – Extrapénz áll a házhot, hiszen ha új embereket toborzol, akkor külön jutalomként legalább 10 forint üti a markod. Ja persze azért tegyük hozzá, ez nem egy piramisjáték, hiszen az illegális. Hívjuk inkább négyzet alapú, az egyiptomiak által épített temetkezési helyként használt gúlával összefüggő gémnek. Vagy méginkább nevezzük inkább junior, senior rendszernek, ahol mindenki mosolyogva szopja a fütyköst a felette állónak jár be dolgozni.

5. Az ideális jelölt nem akar két hétnél tovább dolgozni - Ja nem azért kellenek emberek csak két hétre mert akkor nem kell rendes pénzt adni nekik. Ugyan. Beteg mindenki és mindenki két hetente beteg. Azért vannak rendszeresen akkor felvételik. Hiszen mi csak lehetőséget akarunk adni arra, hogy az atomfizikusi pozíciótól a zoológusik mindent ki tudjanak a jelöltek próbálni és a két hetes váltás erre éppen lehetőséget ad. De ha megtetszene egy pozíció és elég jó vagy és maradt még antidepresszánsod, akkor maradhatsz, mindössze félmisi fizetési részhozzájárulást kell vállalni a cég jövője érdekében. Ranglétra is van, az egekig emelkedhetsz, a végső cél valami ilyesmi.

Amennyiben Ön magára ismert a fenti kritériumokban, jelentkezését a munkatkenyeret.blog.hu címen várjuk, "Elérkezett a várvavárt kánaán Magyarországon" jeligére.

Három hétig voltam placcos néhány éve egy nyáron egyetemistaként. A szokásos történet: egy balatoni kiülős lángosos kocsmában ürítettem a hamutálakat és kotortam az ételmaradékot a kukába. Napibért kaptam, ha jól emlékszem kétezer pár száz forintot. Igen fárasztó munka volt, legtöbbször én nyitottam a helyet reggel 8-kor és este 11 előtt nem végeztem soha. Zárás után persze igyekeztem annyi alkoholt magamba tömni a többiekkel, hogy elmúljon a zsibbadás a lábamból, mivel jórészt egész nap álltam és az asztalok között szambáztam. 3-4 óra alvás és kezdődött az egész előröl. Mivel mindannyian - a pizzasütő barátomtól a mosogatólegényig - úgy éreztük: kissé alulfizetettek vagyunk, és általában a keresetünk nagy részét legurítottuk a torkunkon, ezért egyetlen megoldást találtunk: annyit ettünk a büfében, amennyi belénk fért. Reggelire 5 feltéttel ettem a pizzát, a lefolyt hozzávalókat pedig gyrosszal és hamburgerrel itattam fel a tányéromból. Ebédre pörkölt, pizza vagy bármilyen főtt étel, amit a konyhás nénikkel üzleteltem, amiért elkészítettem a cappucinójukat.

Azért uzsonnára is lecsúszott egy-egy gyros, vacsorára pedig a reggeli menüt ismételtem meg. Mivel a főnökasszony kétszer küldött a konténerébe megtaposni a szemetet, hogy férjen még több is bele, úgy éreztem: jogosan erőszakolok magamba a megengedettnél háromszor annyit. Ez nem kedvezett az első percben kialakult ellenszenvnek a köztem és a koffein illetve nikotinfüggő lángosostulajdonos között. Elsőként ugyanis pultosként kezdtem nem placcosként. Kevés sikerrel, épp a csúcsforgalomban kellett életemben először pultoznom másnapos barátom helyett, akit nem sikerül felpofozni az ágyából délután 4-ig. Szóval pultosságom rányomta bélyegét a főnökasszony és az én kapcsolatomra, 3 hétig nem igazán próbált a kedvemben járni. Egyszer vízibiciklit is nekem kellett kiadnom a 40 fokban, olyan másnaposan, hogy a felelősség-nyilatkozatokat rendre elfelejtettem aláíratni. Az se segített, hogy az egész bandából én beszéltem legjobban németül, többször én fordítottam a habtestű kolbászevőknek. Ez azonban egyáltalán nem zavart, jót röhögtem az egészen és beugrottam a Balatonba, ha olyan kedvem volt. Szóval ürítettem hamutálakat, szedtem a poharakat, tányérokat, ugráltam a kukába. Egyetemista barátaimmal így is jól éreztük magunkat, titokban a koktélpultnál vedeltünk ír kávét, néztük a lányokat, ha nem volt vendég csocsóztunk és ugrattuk egymást. Örültünk, hogy keresünk valamennyit, előre tudtuk: elfesztiválozzuk az egészet. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy életem egyik legjobb munkájaként fogok emlékezni rá. Azt se gondoltam volna, hogy talán most ennek is örülnék. 

Véget ért rövid üzletkötői karrierem, ugyanis nem teljesítettem a szakma lényegét: az üzletkötést. Három hét alatt 0 szerződés, így munkáltatóm könnyes búcsút vett tőlem. Egy hónapra szólt volna a próbaidő, de a következő hét sem kecsegtetett túl sok jóval. Egy belvárosi cégnél voltam marketing menedzser tehát, a maradék három rajzpapírra nyomott névjegykártyámon is ez áll. A munka a következőképp zajlott: telefonon hívtam belvárosi cégeket: kössenek üzletet velem, velünk.Mivel ismerőseim elmondása szerint velem telefonon beszélni olyan, mintha forró vasat dugdosnának a agyukba, azon is csodálkoztam, hogy viszonylag sok cégvezető hajlandó volt találkozni. Ilyenkor a kismadarak behozták legszebb báli ruhámat az ablakon, felpattantam valamelyik összeszart buszra vagy villamosra és fütyürészve, dalolászva indultam a reményteli tárgyalásokra.

Miután a cégvezetők meghallgatták lehengerlő bevezetőmet és érdeklődtek a nálunk vásárolható reklámfelület nagyságáról, rátértünk az árakra. Amint meghallották azonnal elküldtek picsába, persze valami jól megfontolt kifogásként álcázva. Például, hogy nem is ő a döntéshozó, vagy: még egyeztetnie kell a társával, vagy: a cég épp most költözik egy másik univerzumba, úgyhogy most mégsem kell neki a reklám. Nos, mivel elég sokat tudok a párhuzamos univerzumokról és a pénztelenségről, sokáig nem erőszakoltam tovább magamat és a tárgyaló partnereket. Az amúgy sem eget verdeső lelkesedésem hamar lelankadt tehát, "bent" is egyre kevesebbszer kérdezték derék kollégáim, hogy: "Na, mi volt?". Egyre jobban kezdtem meggyőződni arról: nem innen fogok nyugdíjba menni, amikoris eljött a harmadik hét vége. A nem a fejenpörgésről ismert közvetlen főnököm nyitott be még lehangoltabban az irodámba: 
- Sajnos rossz hírt kell közölnöm - ült le mellém ő.
- Azt hiszem tudom miről van szó - álltam fel mellőle én.

A nagyfőnök is minden jót kívánt és persze szimpátiájáról biztosított, miközben átadta a három heti pénztömeget, jutalék nélkül ugye. Átkopogtam a szomszéd irodába elköszönni az üzletkötő kollégáktól. Sajnálkozva, de lelkesítve búcsúztak sok sikert kívánva. A lépcsőn lefele menet órámra tekintve vettem észre: mindjárt ebédszünetük lesz. Legalább témát adtam nekik egy fél órára. Azt hiszem ekkora lábnyomot sikerült hagynom üzletkötőként.

Az ország kétharmada munkanélküli, csak van, aki még nem tud róla. Ezzel tisztában van a zeneipari lobbista lobbi is, ami éppen ezért egy egészen csodálatos szeletét hozta létre a nótafák világának: a munkanélküli, vagy éppen munkadalt. Mivel az interneten rengeteg olyan lista terjeng, ahol idegenszívű  más nyelveken adják elő a költeményeket, ezekkel most nem foglalkoznék. Íme hát inkább egy olyan magyar lista, amely hányattatott sorsú országunk dolgozni nem vágyó, tudó, hajlandó többségének kisebbségének előszeretettel hallgatott dalait öleli egy vidám kívánságkosárba dáridóba egybe. Alibi poszt következik.

1. Auróra: Munkanélküliek dala

Első a sorban a már a címében is önmagát igazoló alkotás. Főleg a pozitív gondolkodásmód haladó eszmei értékeit emeli ki. Kihangsúlyozza, hogy a munka egy olyan entitás, amely bűzzel és fáradtsággal jár, márpedig senki nem szereti a bűzt, főleg ha az egy idő után bele is ivódik az ember bőrébe. Fuj.

2. Junkies: Ennyi kell

Bizonyám, Szekeres András nem lesz menedzser, nem áll neki jól az öltöny. A magyar punk rock megosztó zenekara stílusukból következőleg is sokat foglalkozik a kérdéskörrel, bár, amint az itt is hallható, nem éppen felsővezetői pozíciókról álmodoznak nyálcsorgatva.

3. Akela: Ki ad nekem pénzt?

A farkasok örök klasszikusa, a videóban megtévesztő módon nagyfröccsöt mutogatnak, a valóságban a támogatásként kért fizetőeszköz teljes kiőrlésű gabonapehelyre és szójatejre kell.

4. Tankcsapda: Tudok egy munkát.

Ismét egy pozitív gondolathullám, minden munkakereső álma hallani ezt a három szót. Még akkor is, ha tudod, hogy van benne valami átbaszás egyedi vonatkozás. Lukács Laci szájából meg főleg jó lenne hallani. Végülis a ventillátort is tartania kell valakinek, attól lebeg szépen a hajacska.

5. Edda Művek: Munkanélküli blues

Amit Pataky Attila nem énekelt el az elmúlt néhány évtizedben, az nem sorolható a zenei irányzatok közé. Talán csak az afrobeat és a Zeibekiko maradt ki a nagy sietségben. Az itt hivatkozott alkotás idén lett nagykorú, a tradicionálisabb fajtából való.

6. Beatrice: 8 óra munka

Fiatalabbak kedvéért: Nagy Feró bácsi nem volt mindig a kereskedelmi média bohóca, valamikor régebben még ő is a tudásával kereste a kenyerét és nem azzal, hogy ad egy pofont a szarnak és magának is. A nyolc óra munka jelesül generációk himnusza volt, egy-egy délutáni iskolai összejövetel kihagyhatatlan kazettásmagnós kelléke. Régen volt, talán igaz sem volt. 

7. Pa-dö-dö: Munkadal

Azok a feledhetetlen 90-es évek, amikor a magyar popélet két..ekhm...hatalmas egyénisége fellépett a világot jelentő deszkákra. Epic korszak.

8. Alvin és a mókusok: 21 múltam

A diszkópunk hazai éllovasai is megénekelték a maguk litániáját a rögös életről és az állástalan létről. Amennyiben én lennék az első aki közli a hírt, sajnálom, de amíg sikoltozó tinilányok/fiúk lesznek ezen a bolygón, Alvinéknak nem kell félni a munkátlanságtól.

9. Mr.Rick: Zárjon be a gyár

Hát igen. Erre mondják azt, hogy remélem ez komoly, mert viccnek túl durva. Pont.

10. Hobo: Hajtók dala

A már nevében is munkanélküli Hobo/Földes László bluesisten kinézetével egy egész világszeletet képvisel. Dalai, stílusuk miatt egytől egyig beleillenének a felsorolásba. Jelen esetben egy klasszikus a kiválasztott.

Apropó, nektek melyik a kedvenc munkanélküli dalotok?

Elkezdtem alkalmazni egy módszert az állásinterjúkon, egyáltalán nem tudatosan jött, sőt inkább zavaromban kényszerültem rá. Amikor épp a filozófia szakra szemráncolnak az öltönyös urak az életrajzomat böngészve, muszáj valami vidámabb témát kitalálni. Eddig általában valahogy magától terelődött erre a szó: többen megörültek, hogy a főzés a hobbim, néhányan (illendő módon) pedig bajai születésemnek. Innen könnyű a halászlére terelni a szót és ezzel szimpátiát kierőszakolni az interjú végére. Általában potenciális főnökeimnek is tetszett a téma, de legalábbis látszott rajtuk: örülnek, hogy nem töketlenkedek, próbálok pár értelmes mondatot kinyögni az életrajzom fényezésén és a kamu képességeimen kívül is.

Na nem mintha eddig bevált volna, pedig hónapok kemény állásinterjús tapasztalata van benne. Aztán jött a múlt hét és a fordulat: halászlé taktikám bevált: ma már első napomat töltöttem üzletkötő tanoncként. Egy hónap próbaidő. Fix+jutalék. Valószínűleg nem innen megyek majd nyugdíjba, de halászlé taktikámat a tökélyére fejleszthetem üzletkötés közben is.

(Az a több tízezer olvasó, aki figyelemmel kíséri a blogot, ne aggódjon: továbbra is figyelemmel kísérheti az én írásaimat is. Nem csak a halászlevet szeretem fűszerezni, hanem az eddigi tapasztalataimat is.)

Első álláslehetőségem Pesten természetesen értékesítői munka volt. Ezekkel van tele a jobline-tól az expresszig, minden toborzó portál. Jutalékrendszer, önerő - ez mindig egyértelmű ennél a feladatnál. Jobb híján rengetegen kipróbálják, biztosítóknál, kereskedelmi cégeknél, multiknál. Nos, kalandom egy ilyen multinál kezdődött, a neve most nem azért mindegy, mert félek attól, hogy megtalálja ezt a blogot és lepereli rólam a lyukas alsógatyámat. Azért nem írom le, mert tökmindegy. Szóval állásinterjúval kezdődött egy pénteki napon, ahol az egyik nagyfőnök beszélgetett velem, ezzel is éreztetve jelentőségemet. Tovább fényezve egómat, hangsúlyozta: nem véletlenül ülök épp vele szemben, kíváncsi rám. Megkérdezte, hogy miért költöztem fel Pestre. Válaszom az anyádért helyett szerencsére a munkakeresés volt. Ezzel le is zártuk az interjút, röviden, tömören. Hétfőn jött a telefon: felvettek, kedden kezdődik a tanfolyam. Öltöny, nyakkendő: mentem izzadni a levegő nélküli csodás előadóterembe. 394 ezer forintos fizetés, menedzser-képzés, autó, blabla. Önerő nincs, csak nyerhetünk vele, lehet ilyen-olyan saját termékünk, bármink. Négy napig tartott az átformálás, ötvenkilenced magammal hallgattam végig a kihagyhatatlan lehetőségről szóló mélyenszántó előadást egy magát stand up-osnak képzelő pit bull fejű, egoista, festett hajú, doxás,középkorúvá épp most váló úriembertől.  

 A félfüllel hallott kényszeredett magánbeszélgetésekből arra következtettem: legalább tizenöt jövendőbeli vásárlót sikerült a húshegynek kiformálni a munkára jelentkezők közül. Nyilván szkeptikus voltam az elejétől, de ami vizsga napján következett, azt tényleg nem vártam. Szóval a vizsga előtt még lett volna két előadás, de én csak az első negyedéig maradtam. Egy másik stand up-os gusztustalanság elkezdett a "részhozzájárulásról" beszélni. Felkaptam a fejem, hogy akkor ez most mi a csuda. Pont azért verejtékeztem végig négy napot, mivel nincs önerő, nincs semmiféle "részhozzájárulás". Pedig nyugtatott a pacal: mindössze 60 ezer forintot kell befektetnünk, de ezt akár részletekben is megtehetjük, sőt akár úgyis, hogy ennyivel olcsóbban vehetünk egy terméket. Az első kérdést, ami arra vonatkozott, hogy a termék hány évig garanciás, már az ajtón kifele haladva hallottam csak félfüllel. 

Köztetek élnek. Ott vannak minden egyes nap, de ténylegesen csak kevesen tudják kiről is van szó. Ők is csak azért, mert a szürke galléros munkanélküliek közé tartoznak. Reggel felveszik a legszebb zakót, öltönyt és elindulnak napi rutinos körútjukra. Interjú interjú után, legalábbis jobb esetben. Látszólag semmiben sem különböznek egy dolgozó embertől, csak éppenséggel a dolgozó részük nem létezik. Egy hajléktalan ugyanúgy kéri tőlük az aprót, ugyanúgy tele van a levélszerkrényük a vegyél meg mindent típusú spamekkel, csakhogy ők nem adakozni, vagy vásárolni szeretnének. Nem jókedvükből mutatják a külvilágnak a jobbik énjüket, hanem mert ezt várja el tőlük a munkaadók titkos társasága.

Hazaértem. Leveszem az öltönyöm, lefújnám magamról a város képzeletbeli porát, de nem megy az olyan könnyen. Nem adtam a hajléktalannak pénzt, nekem sincs túl sok. Furdal a lelkiismeret, ha én nem cselekszek jót akkor miért várjam el, hogy velem valami jó történik. Kibodom az ingyen spirituális szertartásról szóló meghívólapokat, na meg a jóakaró politikusokat is. Kinézek a konyhaablakon, a buszmegállóra esik a pillantásom. Egy férfi dohányzik elmerengve az esőben. Ránézek és tudom, hogy hol a hiba, mi nem tűnik fel másoknak, csak nekem. Ő is.

Sokféle típusa van az állásinterjúknak. A legundorítóbb  legérdekesebb a telefonos féle. Felhív egy kiscsaj és három kérdés alapján kideríti: alkalmas vagy -e, hogy tovább küldje az adataidat egy másik kiscsajnak. Történt nemrég, hogy call centeres munkára küldtem önéletrajzot. Felsőfokú német és középfokú angol nyelvvizsgával úgy éreztem: a call centeres világ a lábaim előtt hever.

Szóval felhívott a lány, rövid kérdezz-felelek után rátért: 1-től 10-ig terjedő skálán hányasra értékelem a német nyelvtudásomat. Válaszom a hetes volt. A reakció hallattán muszáj voltam leülni a Ráday utcán, miközben a munkaügyi központba baktattam diplomás pályakezdő munkanélkülinek regisztrálni. A hölgyike sajnálattal tudatta: ők 7,5-8-as szintű callcentereseket keresnek, úgyhogy ez így kevés lesz. Verejtékezve Meglepődve próbálkóztam rávenni: beszélgessünk németül, hiszen csak a hasamra csaptam, neadjisten személyesen győződjön meg ő vagy egy kollegája számbeli adataimról. Együgyű Kedves volt: javasolta: aktivizáljam a nyelvtudásom, jelentkezzek néhány hét múlva, hiszen folyamatosan keresik a hétésfél-nyolcas munkaerőt. Szívélyes búcsút vettünk egymástól, két szál vastagra tekert cigi után pedig bárgyú fejjel tértem be a központba regisztráltatni szerencsétlen hetes fejemet.

Nyáron már diplomás ember lettem. Illetve nem is, két diplomás, vagyis jelen állás szerint ez csupán annyit jelent, hogy kétszer annyi vécépapírom van. Azóta nincs semmi esemény, pedig aztán ha valaki akkor én tényleg nem hittem, hogy minden egy csapásra szétteszi előttem a lábát. De azt azért én sem gondoltam volna, hogy lassan beérik a régi vicc, a végzett és a végzetlen bölcsészről. Pedig jelen állás szerint bizony tényleg ez a helyzet. Felmentünk Pestre állást keresni de a nagyváros kivet magából.

Míg mások egészen más gondokkal küzdenek, nekünk életrajzírással és motivációs levelek rendkívül kreatív összeállításával telnek a napjaink. Ismerős lehet mindenkinek, aki már ilyenekkel foglalkozott, annak tudnia kell mennyi hazugságot őszinte és igaz dolgot kell összeszótárazni. Utána pedig következhet a küldés gomb és a hetekig tartó várakozás a válaszlevélre, amiben közlik a szomorú tényt: megint megszívtam. Jobb esetben jelentkezik egy munkaközvetítő cég, ahová leszek szíves befáradni a bohócruhában öltönyben kihallgatásra.

Bevisznek a szobába és személyesen is turkálnak egy kicsit a fejedben. Ismételten ki kell emelni, hogy jobb esetben, hiszen bizony nem egy esetben a nálad fiatalabb és képzetlenebb kérdezőben feltámad a spontán Brévhárt érzés és ő márpedig megmutatja, hogy te meg csontig bekaphatod. Ilyenkor aztán kierül az is, hogy a kérdező, aki angolul kérdez, nem tud kérdezni és főleg nem angolul, de ugyebár a te felvételed továbbra is attól függ, hogy ő mit firkál a kis rajzfüzijébe a kuntakinte dzsungel-felfogásával. Ismét megmasszíroztad a szart és elégedetten mehetsz haza várni a legújabb sajnálkozó levelet, ami jön is, de persze egy néhány hetes késéssel. Lolka és lájkcsi.

Ezért jött hát létre ez a blog, teret adni az olyan történeteknek és eseményeknek, amelyek az álláskereséssel függnek össze szorosan, vagy éppenhogycsak. Hogy ne csak mi, hanem azok is elmondhassák véleményüket, akik már voltak az állástalanság/álláskeresés dualizmusában, akik addigis míg ez tart, művészi szintre emelhették az ingyenélést. Hogy mi, akik ebben a schrödingeri se-nem helyzetben vagyunk, annak a látszatnak élhessünk, hogy a munkanélküliségben is dolgozunk. Olyanoknak íródik, akikké mi is váll(t)unk. Még pontosabban olyanoknak, akik a nehézségek ellenére is elhiszik, hogy a kilencmilliókilencszázkilencvenkilencezer magyar országában van egy állás, amit csak nekik találtak ki.

Egy munkakeresőnek sok az ideje. Kettőnek kétszer annyi. Amíg várjuk az e-mailekre küldött válaszokat, az esetleges telefonokat, van időnk gondolkodni, írni, röhögni magunkon. Erről fog szólni ez a blog: hogy ne tébolyodjunk meg teljesen, gondolkodunk, írunk, röhögünk és megosztjuk veletek.