- Kálmán, megyünk cigizni?- kérdezte a Tüdő.
- Alig húsz perce nyomtuk el, most nem kívánom.
A Tüdő szürke keretes szemüveget és kecskeszakállat viselt. Egyedül indult a kijelölt
dohányzóhely felé. Az irodából haladt kifelé, a számítógépek mellett. Mielőtt kiért az ajtón
még odaköszönt Manyikának, a titkárnőnek, aki éppen akkor érkezett meg, szokásos fél
órás késéssel. A hatalmas Tüdő legurult a lépcsőn, undorító, véres nyálkát maga után húzva. Minden egyes alkalommal mikor levonszolta ormótlan testét a lépcsőn, a takarítónőnek fel kellett mosnia utána, hogy a többi dolgozó ne csússzon el a váladékos, gennyes folyadékon.
Mikor leért, nagyobb csoport alkalmazott jött vele szemben a beszerzési osztályról, a lift felé tartottak. Nem tudták kikerülni egymást, a Tüdő összesúrlódott az egyikükkel. Az úriember zakója véres lett egy kicsit, és néhány kátránydarabka is került rá.
- Elnézést - mondta a Tüdő, és feljebb tolta szemüvegét.
- Nem történt semmi- szólt vissza az úriember miközben letakarította a váladékot, de már
haladt is tovább a többiekkel.
A forgóajtón kellett kimennie, ott volt a kijelölt dohányzóhely. Az ajtó üvegei bepárásodtak, a meleg, pulzáló szerv hatására. Került rájuk néhány véres cafat, ahogy a Tüdő nekik dőlt. Kiért az udvarra, végre ismét cigarettázhatott. Elővette „Zippo” márkájú öngyújtóját és rágyújtott. Összeesett és azonnal meghalt.
