Véget ért rövid üzletkötői karrierem, ugyanis nem teljesítettem a szakma lényegét: az üzletkötést. Három hét alatt 0 szerződés, így munkáltatóm könnyes búcsút vett tőlem. Egy hónapra szólt volna a próbaidő, de a következő hét sem kecsegtetett túl sok jóval. Egy belvárosi cégnél voltam marketing menedzser tehát, a maradék három rajzpapírra nyomott névjegykártyámon is ez áll. A munka a következőképp zajlott: telefonon hívtam belvárosi cégeket: kössenek üzletet velem, velünk.Mivel ismerőseim elmondása szerint velem telefonon beszélni olyan, mintha forró vasat dugdosnának a agyukba, azon is csodálkoztam, hogy viszonylag sok cégvezető hajlandó volt találkozni. Ilyenkor a kismadarak behozták legszebb báli ruhámat az ablakon, felpattantam valamelyik összeszart buszra vagy villamosra és fütyürészve, dalolászva indultam a reményteli tárgyalásokra.
Miután a cégvezetők meghallgatták lehengerlő bevezetőmet és érdeklődtek a nálunk vásárolható reklámfelület nagyságáról, rátértünk az árakra. Amint meghallották azonnal elküldtek picsába, persze valami jól megfontolt kifogásként álcázva. Például, hogy nem is ő a döntéshozó, vagy: még egyeztetnie kell a társával, vagy: a cég épp most költözik egy másik univerzumba, úgyhogy most mégsem kell neki a reklám. Nos, mivel elég sokat tudok a párhuzamos univerzumokról és a pénztelenségről, sokáig nem erőszakoltam tovább magamat és a tárgyaló partnereket. Az amúgy sem eget verdeső lelkesedésem hamar lelankadt tehát, "bent" is egyre kevesebbszer kérdezték derék kollégáim, hogy: "Na, mi volt?". Egyre jobban kezdtem meggyőződni arról: nem innen fogok nyugdíjba menni, amikoris eljött a harmadik hét vége. A nem a fejenpörgésről ismert közvetlen főnököm nyitott be még lehangoltabban az irodámba:
- Sajnos rossz hírt kell közölnöm - ült le mellém ő.
- Azt hiszem tudom miről van szó - álltam fel mellőle én.
A nagyfőnök is minden jót kívánt és persze szimpátiájáról biztosított, miközben átadta a három heti pénztömeget, jutalék nélkül ugye. Átkopogtam a szomszéd irodába elköszönni az üzletkötő kollégáktól. Sajnálkozva, de lelkesítve búcsúztak sok sikert kívánva. A lépcsőn lefele menet órámra tekintve vettem észre: mindjárt ebédszünetük lesz. Legalább témát adtam nekik egy fél órára. Azt hiszem ekkora lábnyomot sikerült hagynom üzletkötőként.
