Nyáron már diplomás ember lettem. Illetve nem is, két diplomás, vagyis jelen állás szerint ez csupán annyit jelent, hogy kétszer annyi vécépapírom van. Azóta nincs semmi esemény, pedig aztán ha valaki akkor én tényleg nem hittem, hogy minden egy csapásra szétteszi előttem a lábát. De azt azért én sem gondoltam volna, hogy lassan beérik a régi vicc, a végzett és a végzetlen bölcsészről. Pedig jelen állás szerint bizony tényleg ez a helyzet. Felmentünk Pestre állást keresni de a nagyváros kivet magából.
Míg mások egészen más gondokkal küzdenek, nekünk életrajzírással és motivációs levelek rendkívül kreatív összeállításával telnek a napjaink. Ismerős lehet mindenkinek, aki már ilyenekkel foglalkozott, annak tudnia kell mennyi hazugságot őszinte és igaz dolgot kell összeszótárazni. Utána pedig következhet a küldés gomb és a hetekig tartó várakozás a válaszlevélre, amiben közlik a szomorú tényt: megint megszívtam. Jobb esetben jelentkezik egy munkaközvetítő cég, ahová leszek szíves befáradni a bohócruhában öltönyben kihallgatásra.
Bevisznek a szobába és személyesen is turkálnak egy kicsit a fejedben. Ismételten ki kell emelni, hogy jobb esetben, hiszen bizony nem egy esetben a nálad fiatalabb és képzetlenebb kérdezőben feltámad a spontán Brévhárt érzés és ő márpedig megmutatja, hogy te meg csontig bekaphatod. Ilyenkor aztán kierül az is, hogy a kérdező, aki angolul kérdez, nem tud kérdezni és főleg nem angolul, de ugyebár a te felvételed továbbra is attól függ, hogy ő mit firkál a kis rajzfüzijébe a kuntakinte dzsungel-felfogásával. Ismét megmasszíroztad a szart és elégedetten mehetsz haza várni a legújabb sajnálkozó levelet, ami jön is, de persze egy néhány hetes késéssel. Lolka és lájkcsi.
Ezért jött hát létre ez a blog, teret adni az olyan történeteknek és eseményeknek, amelyek az álláskereséssel függnek össze szorosan, vagy éppenhogycsak. Hogy ne csak mi, hanem azok is elmondhassák véleményüket, akik már voltak az állástalanság/álláskeresés dualizmusában, akik addigis míg ez tart, művészi szintre emelhették az ingyenélést. Hogy mi, akik ebben a schrödingeri se-nem helyzetben vagyunk, annak a látszatnak élhessünk, hogy a munkanélküliségben is dolgozunk. Olyanoknak íródik, akikké mi is váll(t)unk. Még pontosabban olyanoknak, akik a nehézségek ellenére is elhiszik, hogy a kilencmilliókilencszázkilencvenkilencezer magyar országában van egy állás, amit csak nekik találtak ki.
